Boba Art

BoBa Bódi Barbara

Archive for április, 2011

A művészet az Angyalok összeesküvése a világ feje fölött

Színes képi világommal üdvözöllek. Ebben a rohanó világban remélem sikerül jobb kedvre derítenem Téged és festményeimmel, grafikáimmal értéket adnom Neked. Bízom benne, nem véletlenül kerültél ide, amit keresel, – egy-egy szép festményt, érdekes grafikát vagy épp nyugodt pillanatokat- azt itt megtalálod.

Alkotásaimra túlnyomórészt jellemző a merész szín és ecsethasználat, meglepő kompozíciók és különleges, folytonosan megújuló kreatív technikai alkalmazások. Sokszínűen használom a természet által nyújtott önmagában is tökéletes alkotóelemeket, mely kimeríthetetlen tárházat nyújt ihletemhez: különféle magvakat, leveleket, terméseket, ágakat vagy csigaházakat, de üveg- és mozaiklapok, tükör és kavics darabok is emelik műveim egyediségét, a tartalom erősítésével, a figurális ábrázolás függvényében.

Lakberendezői tanulmányaim során térben gondolkodva a műalkotást a benső enteriőrrel harmonizálva álmodom meg, és ezért is fontos számomra, hogy a festmény kilépjen megszokott, hagyományos síkjából; ezzel alkotásaim eleve nyitnak a befogadó műélvező felé, a térmélység dinamikájának játékával. Mindez a festmények elkészítése során porcelánfestői könnyedséggel, szecessziós gördülékenységgel, dekoratív előadásmóddal párosul.

A Roma nemzetiséghez való tartozásommal magamban hordozom az ősi India, a távol-keleti kultúrák és filozófiák iránti vonzalmat, mely művészetemnek egy sajátos, merőben eltérő szemléletet kölcsönöz, mélyről gyökeredző erőt ad ábrázolási kifejezésmódomnak. Kreatív vizuális képzeletemmel alkotói szabadságom magaslataiban szabályok nélkül szárnyalok, melyet mélyről jövő hitvilágom sző át. A zseniális alkotások mércéje azonban elsősorban Emberségem foka – melyen egy életen át dolgozom – s melyben benne foglaltatik minden jellemzőm. Azonban, hogy alkotásaim mennyire ütik meg a zsenialitás fokát, azt majd az utókor véleményezi életművem kronológiai sorrendbe helyezésével, értelmezésekor és kritikájakor derül ki.

Művészpedagógusi tanulmányaim révén végigjártam az ábrázolás lépcsőfokait, megismertem a művészettörténet kimagasló képzőművészeinek illetve kortárs alkotóinak a munkásságát, és ebből formálódott saját művészi önkifejezésem. Szakmai szempontok alapján örömmel vállalom, akár nagyobb benső terek hangulatának megfelelően egyedi olajfestmények vagy falfestmények elkészítését illetve akár konkrét fotók vagy látott beállítás alapján való ábrázolást is. Szívesen fejlesztem gyermekek és felnőttek vizuális ábrázolásmódját illetve értékrendjét a művészetek által, mely hatékony eszköze az egészséges személyiségfejlődésüknek is. Pedagógusi végzettségeim és szakmai tapasztalataim során bizalommal keressen fel,  7 évet tanítottam rajz vizuális kommunikációs és művészettörténet szakokon  egy Alapművészetoktatási Szakközépiskolában.

Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasaként alkotok a képzőművészeti szekció tagjaként.

https://osztondij.mma-mmki.hu/felhasznalo/066bda5fbe78a26ae94bc14baec7eef0

English-language debut Jet Set Magazin 2011 Tavasz Illés Bódi Barbara[1]

A Madách Színház Tolnay Szalonjában lévő legújabb kiállításomat Lévai Anikó a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövet asszonya és Szirtes Tamás igazgató úr nyitotta meg.

http://mno.hu/videok/90440

A Madách Színház saját TV-je által készített kisfilm a kiállításról.

A Madách Színházban lévő különleges kiállításon készült felvételt ajánlom figyelmetekbe.

Ez a videó a Magyar Nemzeti Színházban készült, a 13. perctől vagyok látható.

Ez a videó a Duna Tv Kívánság kosár című műsorában készült.

Küldjön üzenetet itt:

artistboba@gmail.com

mobil 36-30-811-7770

 

 

A művészet az Angyalok összeesküvése a világ feje fölött bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva